Az év tanárai 2012-ben: Szerecz Anikó és Várhalmi Virág
Iskolánk mindhárom tagozatának jelenlétében, a reggeli áhítat után adtuk át az "Év tanára 2012" díját.
A diákok által javasolt tanárok közül, a tantestület szavazati alapján megválasz ott év tanárai a csak nekik járó zöld iskolapóló és az elismerő oklevél mellett, a fenntartó Somogyi Református Egyházmegye felajánlásából 75-75ezer forintos pénzjutalomban is részesültek.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is holtverseny alakult ki, így két új év tanárával bővült a rangos kör:
Szerecz Anikó és Várhalmi Virág tanárnők kapták az idei elismerést!
Álljon itt az ő méltatásuk!
Szerecz Anikó Tünde
1970-ben született Kaposváron, de évtizedek óta Csurgón él, iskoláit is itt végezte. 2005-2006 között dolgozott először a Csokonaiban, gyermek és ifjúsági felügyelőként. 2010-től újra közöttünk van, pedagógiai asszisztensként a kollégiumban, majd a fejlesztő foglalkozások tartásában gyógypedagógiai asszisztensként. Állandó szervezője a különböző kézműves foglalkozásoknak a Kisiskolában,a nagyiskolában és a kollégiumban. Dolgozik nevelőtanárként a kollégiumban, asszisztensként a kisiskolában. Ezekben a feladatkörökben mindig precíz, lelkiismeretes, az iskola céljaiért dolgozó kollégaként számíthatunk rá. A tavaly elindított tánctáborok vezetője, szervezője, sokféle elfoglaltsága mellett idéntől a pécsi egyetem hallgatója is. 3 gyermeket nevel.
Személye munkája és elkötelezettsége okán megérdemelten gyarapítja a méltán rangos év tanárai közösségét.
Várhalmi Virág
1975-ben született Kaposváron, tanulmányait szülőhelyén kezdte, majd a középiskolában Siófokon, egyetemen Budapesten folytatta. Rövid gyakornoki idő után, első önálló munkahelyként 1998-ban kezdett tanítani iskolánkban, azóta közöttünk van. A német nyelv tanítása mellett osztályfőnökként, ifjúságvédelmi felelősként is dolgozik, vezeti az Iskolazenekart. 2 gyermeket nevel, de a munka és a gyermeknevelés mellett mindig jut ideje a különleges, az iskola programjait színesítő, lelkesítő dolgokra. Lelkigondozói tevékenységet folytat, az öregdiákokkal is tartja a kapcsolatot. Az iskolai diákprogramok nélküle is biztosan léteznének, de biztosan nem úgy.
Lelkes, mindenből szívesen részt vállaló személye és elvégzett munkájának értéke egyaránt méltóvá teszi a díjra.
Az év tanárait az elmúlt évek díjazottjai: Sebestyén Jánosné Ildi néni, Fekete Istvánné és Varga Jolán tanárnők is köszöntötték, iskolánk közössége pedig egyperces néma főhajtással emlékezett meg a 2009-es év tanáráról: Polaneczky Ottó tanár úrról, aki idén már nem lehetett köztünk..
A díjazottak megköszönték a támogatást és az Ároni áldás eléneklésével közösen kívántunk Nekik és mindannyiunknak további eredményes közös munkát!
Isten áldása legyen Rajtuk!