Tájékoztató a jövő tanévről - 2014

Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

 

 

     

 

 

Pedagógiai alapelvek /p>

 

1792-ben Gróf Festetics György, az iskola alapítója az intézmény fő célkitűzését a következőkben jelölte meg: a közjó előmozdítása, a zsenge ifjak tudományos oktatása, jó hazafiakká való nevelése.

   Iskolánk a rendszerváltás első szakaszában került vissza eredeti fenntartójához, a Somogyi Református Egyházmegyéhez.

   A Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium célkitűzése nem több és nem is kevesebb az alapítókénál: elvetni az egyetemes és a magyar kultúra csíráit, nevelni - hitünk segítségével - a jövő embertisztelő, hazaszerető értelmiségét.

   Tanulóinkat keresztyén és hazafias szellemben, korszerűen művelt, jellemes emberekké, az európai humanista értékek tisztelőjévé, a magyar haza hűséges polgáraivá, olyan emberekké formáljuk, akik mindenkor készek az örökölt és a jelenkori kultúra valódi értékeit befogadni, gyarapítani és közvetíteni.

   Pedagógiai munkánkban hirdetjük a jóságot, az igazságot, a szépséget és a felelősséget, mint meghatározó pozitív emberi értékeket. Hirdetjük, hogy a kulturált ember a cselekedetein keresztül ítélhető, és ezt a tudományban, a művészetekben és a hitben való jártassága alapozza meg.

    Református tanulóinkat egyházunk öntudatos, hű és áldozatos tagjává, nem református tanulóinkat egyházunk megbecsülésére /vallásuk szabad gyakorlása mellett / neveljük.

   Nevelő- oktató munkánkat jól segíti a logopédus, fejlesztő pedagógus, szakedzők munkája továbbá nagyhírű könyvtárunk, jól felszerelt szaktantermeink, sportpályáink, tornatermünk és hatalmas ősparkunk.

 

Az intézmény szerkezete

 

 12 évfolyamos közoktatási intézményként munkánk során figyelembe vesszük a gyermekek lelki-testi fejlődésének szakaszait (növő-gyermekkor vége, kora-serdülőkor, serdülőkor, kora-ifjúkor), az oktatási rendszer sajátosságait, helyi adottságainkat. Az azonos elvárások alapján a közös tantestület tagjai a gyermekek és egymás iránti felelősséggel végzik munkájukat.

Az internátus is szerves része az intézménynek, ahol kis létszámú szobákban, családias légkörben, modern felszerelések használatával élhetnek tanulóink.

Az iskola sajátossága az, hogy 6 éves kortól 18 éves korig, az első osztálytól az érettségiig, egy egységes szemléletű, egymásra jól épülő, nevelési és oktatási folyamatnak lesz részese a tanuló.

 

 

Az általános iskola  alsó tagozatában az iskolaotthonos típusú nevelés-oktatást valósítjuk meg. Ennek lényege az, hogy a tanítóknak nem csak meg kell tanítaniuk az anyagot, hanem meg is kell tanulniuk a gyerekekkel. Az alapozó időszak végére megtanulnak tanulni a diákok. Nagy gondot fordítunk az óvodából az iskolába való átmenet időszakára, a szabadidő tartalmas

( pl.: erdei iskola, szakkörök, művészeti és sportfoglalkozások stb.) és játékos eltöltésére. Nagyon fontosnak érezzük a szülői házzal való jó kapcsolat kialakítását és ápolását. Már első időszakban megkezdjük - orientációs céllal szakköri formában - az idegen nyelvekkel, a számítógépekkel és a kézilabdával, való ismerkedést. A fő cél azonban az anyanyelvi nevelésen és a matematikai alapozáson van, melyeket a művészeti nevelés tesz kerek egésszé.

    Az általános iskola felső tagozatának  éveiben a fő hangsúly az alapok kibontakoztatásában van. Egyre több szaktárgy lép be, melyek megcélozzák az alapműveltséget. Nagyobb osztálylétszám esetén, a hatékonyabb tanulás érdekében a főtárgyakat csoportbontásban tanítjuk. Szakkörökön a tehetséggondozást, tanulószobán pedig a felzárkóztatást szorgalmazzuk. Fontos szerepe van a sportnak. Iskolánkban minden 5. osztályos úszásoktatáson vesz részt továbbá lehetőség van kézilabda valamint futballedzésekre járni.

Fontosnak tartjuk az informatikaoktatást, ezért 5-12. évfolyamig folyamatosan lehetőség van a tantárgy tanulására.

  Oktató-nevelő munkánk gimnáziumunkban folytatódik. Az általános iskolánkban végzett tanulók a gimnázium általános tagozatára automatikus felvételt nyernek.  A négy évfolyamos képzésben az  általános tagozat mellett reál-, angol- vagy német tagozaton, illetve kézilabda irányultságú osztályokban tanulhatnak diákjaink. A kézilabda tagozaton szakedzők vezetik az edzéseket. Tehetséges diákjainknak lehetősége van bekerülni a Csurgói Kézilabda Klub utánpótlásába. Az elmúlt tanévben bővítettük a választási lehetőséget a reáltagozaton biológia emelt szinttel és humán tagozattal, ahol magyar nyelv és irodalom emelt szint választható. Az utolsó két évben fakultációs rendszerben készülnek a fiatalok a kétszintű érettségire, a felsőoktatásra vagy a szakképzésre.

A 2015/2016. tanévben induló osztályok:

(OM azonosító: 034 156)

     

 

Gimnázium:

9. évfolyam /4 osztályos képzés/

 

általános tantervű (tagozatkód: 01)

 angol emelt szintű tagozat  (tagozatkód: 02)

 német emelt szintű tagozat  (tagozatkód: 03)

reál tagozat, matematika emelt szint(tagozatkód: 04)

kézilabda osztály (tagozatkód: 05)

reál tagozat, biológia emelt szint

(tagozatkód: 06)

humán tagozat, magyar nyelv és irodalom emelt szint (tagozatkód: 07)

 

Gimnázium

Nyílt napok:

2014. november 26.(szerda)  830

2014. november 27. (csütörtök)  830

 

 

Általános iskola alsó tagozat:

Nyílt napok:

2014. november 4. (kedd) 730,

2015. március 26. (csütörtök) 730

 

Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

 

8840 Csurgó, Széchenyi tér 9.

Telefon: 82/47l-108, fax: 82/471-024

honlap:www.csvmrg.hu