Tanévet zártunk

Az utolsó tanítási hét a bizonyítványok előkészítésével, az év lezárásával és a tanévzáró csendesnapokkal telt, majd június 14-én, szombaton, a csurgói református templomban tanévzáró ünnepségre gyülekeztünk.

z istentiszteleten Fejér István lelkipásztor, iskolánk igazgatótanácsának elnöke hirdette az igét az ApCsel 3,1-10 alapján. Krisztus apostolainak példáján keresztül arra buzdított mindenkit, hogy "szentlelkes emberekké" kell válnunk és év végén jó megköszönni mindenkinek, ha azok lehettünk a tanévben egymás számára.

A tanévzárón a nevelőtestületi dicséretes diákok jutalmazása mellett több díj is átadásra került. (Az iskola diákjainak közel egyharmada kapott dicsérő oklevelet és könyvjutalmat, melyhez anyagi segítséggel nagyban hozzájárult a Szülői Szervezet.) 

 

A "Baksa Lajos csokonais öregdiák emlékére"alapított "Jó tanuló, jó sportoló" díjat Szkokán Szabolcs 12.b osztályos diák kapta, jeles tanulmányi eredményéért és a kézilabda sportágban nyújtott kiemelkedő, országos eredményeiért. A díjat eddig minden évben Baksa Lajos bácsi, iskolánk öregdiákja ajánlotta fel. Az idei évben ő elment a minden élők útján, rá emlékezve, előtte tisztelegve iskolánk nevelőtestülete - folytatva a hagyományt - alapította ilyen néven a díjat és ezt adjuk át mostantól kezdve minden évben. A díj elismerő oklevélből és 20.000 forint pénzjutalomból áll. 

 

AZ Oszeszly-alapítvány a matematika és kémia tantárgyakban elért - kimagasló megyei és országos - eredményeikért Kovács Bendegúz és Németh László 7.b osztályos diákokat jutalmazta.

A díjat jelző okleveleket és a 10-10ezer forintos jutalmat Fehér Zoltánné Tüzes Zsuzsanna adta át.

 

Vendégeket is köszönthettünk az ünnepségen. Körünkben voltak a Johannita Rend Magyarországi Tagozatának képviselői, hogy jutalmazzák a kárpát-medencei református középiskolásai számára kiírt esszépályázaton második díjas diákunkat és felkészítőtanárát: Miskolczi József 12.a osztályos diákunkat és Oláh Ilona református lelkészt, vallástanárt.

 

Az ünnepség kiemelt pillanata volt az "Év tanulója"-díj átadása.

A Soltra-érem és elismerő oklevél, valamint a 25.000 forintos elismerés a nevelőtestület döntése alapján Tóth Szabolcs 11.a osztályos diákot illette, megérdemelten. A díj része ezen felül az is, hogy neve bekerül az iskola ARANYKÖNYVÉBE! A kitűnő tanulmányi eredmény, a példás magatartás és szorgalom mellett a közösségért végzett szolgálat és a különböző tanulmányi versenyeken elért kiemelkedő megyei és országos eredmények okán ítélte meg a díjat iskolánk nevelőtestülete.  

 

 

Az ünnep fényét emelték kisiskolásaink verssel (Kiss Jánosné, Ibi néni szervezésében), zenével (László Zsófia 2.osztályos diák fuvolán, Kovács Johanna és László Luca 4.osztályos diákok hegedűn játszottak, felkészítőjük: Mayné Thőrész Vilma és Várhalmi Virág) és közös énekkel (a Kisiskola teljes közössége, Kovács Józsefné Ágota néni és Pap Ernőné Évi néni vezényletével).

Külön köszönjük a nagybajomi Pálóczi Művészeti Iskola tanárainak a segítséget!

 

A Himnusz eléneklése előtt Kovács József igazgató úr zárta be a tanévet és köszönt el a viszontlátásig, szép és tartalmas vakációt kívánva.

 

 

Gratulálunk kiváló diákjainknak és tanáraiknak az egész éves munkájukhoz,

köszönjük minden támogatónknak:

a Szülői Szervezetnek,

a Fenntartónak,

minden segítőinknek az egész éves támogatást!

 

 

Istené legyen a dicsőség és a mindenek felett való hála,

hogy az elmúlt tanévben is bölccsé tett, tanácsot adott és rajtunk volt a szeme!

Övé a dicsőség, hogy a 2013/2014-es tanévben is tanított, hogy melyik úton járjunk!