Diákkoncertek a Csokonai napokon
Az idei Csokonai napok programjai közé két diákkoncertet is szerveztünk.
Az első koncertet a kisiskolások számára készítettük, ők a drámaszakkörösök ferget ges, "Mindenki szereti a sajtot" című előadása után hallgatták meg,mivel készült számukra a felsős és a gimnáziumi diákokból álló összevont iskolazenekar. Már tavaly terveztünk egy kicsiknek szóló koncertet, s az idei tanévre összeállt a műsor. Halász Judit régebbi számaiból válogattunk, s nagy örömünkre szolgált, hogy a kicsik és a tanító nénik is velünk énekelték a dalokat.
KÉPEK ÉS NÉHÁNY VIDEÓ ITT!!!!
17 órakor kezdődött a sokak által várt hagyományos tavaszi Diákkoncert, ahol a zenélni, énekelni szerető diákok örvendeztették meg a közönséget dalaikkal, zeneszámaikkal. Volt zongorajáték, trombita, énekek, játszott a "kis" - és "nagy" zenekar, majd a koncert második részében az MP duó meglepetés koncertjére került sor. Balogh Melinda és Török Patrik akusztikus feldolgozásait hallgathattuk meg a zenés péntek zárásaként.
Köszönöm minden fellépőnek a felejthetetlen pillanatokat, hogy muzsikával, énekszóval ünnepelhettünk ezen a szép tavaszi napon.