Beszámoló a 2013-as Talentum-táborról
Talentum Tehetséggondozó Tábor 2013
Augusztus 18-án egy olyan táborba látogattunk el, amelynek célja a felsőoktatás megismertetése volt. A tábor Budapesten, a Baár-Madas Gimnáziumban folyt, ennek köszönhetően a fővárost i közelebbről megismerhettük. Mi hárman a természettudományos szekcióba jelentkeztünk, melynek kapcsán a Corvinus és a Semmelweis egyetemre látogatunk el, utóbbin egy folyamatban lévő kutatásnak is szemtanúi lehettünk, melyben patkányokkal kisérleteztek.A tábornak egyéb célja a társaság (57 tanuló) összehangolási is volt, melynek fénypontját az utolsó esti 'táborgyertya' jelentette, ami abból állt, hogy a diákok kölünböző produkciókkal léphettek elő, mint például versmondás, éneklés. Minden nap kétszer áhitatot tartottak nekünk, valamint esténként sportfoglalkozáson illetve táncházban vehettünk részt.Nem utolsó sorban még a kolis életet is megtapasztalhattuk...:)
A bennfentes információkért személyesen kell kifaggatni minket! :)
/Fehér Sára, Koszta Alexandra, Tóth Szabolcs 11.a osztályos diákok/