Újra diákkoncert a Csokonaiban! Sok-sok Pillanat, Művek..varázslat:)

Év eleje óta készült sok diák erre a napra. Számokat kerestek, gyakoroltak. Így a Csokonai Napokon idén is fergeteges koncertet adtak zenélni, énekelni szerető diákjaink.

Április 13-án szép számú közönség előtt a tanárok meglepetésdalával indult az este. Mi a 220felett című számmal készültünk, hiszen iskolánk hamarosan 220. születésnapját ünnepeli. A produkció mosolyt csalt az arcokra, s igenigen megtisztelő tapsot kaptunk.:)

 

Ezek után szárnyára kapott minket a muzsika, elvarázsolt, felemelt, elgondolkodtatott, gyönyörködtetett, feltöltött minket, hallgatókat és zenélőket egyaránt. A 23 elkészült dal, a sok fellépő, a közönség soraiban helyet foglalók száma mind híven tükrözi azt, mennyire tehetséges, értékes, lelkes, zenélni szerető, a zenét kedvelő közösségben élünk itt a Csokonaiban.

 

Számomra felemelő és megtisztelő volt részese lenni ennek a koncertnek, s együtt zenélni, énekelni, izgulni a fellépőkkel.

 

A fellépők:

Bogdán Eszter, Németh Tamás, Balogh Melinda, Fehér Sára, Bengyák Bence, Tóth Árpád, Csekő Tibor, a 10.A osztály kamarakórusa, Varga Emese, Varga Luca, Varga Róza, Keszei Péter, Kiss Zoltán, Nagy Enikő, Barbér Nixi, Mihály Réka, Tóth Henrietta és Szabadi András

A hangosítás és a keverőpult mestere Kóta Péter volt.

 

Megható pillanata volt az estének, Tóth Henrietta és Balogh Melinda közös száma. Az "Azért vannak a jó barátok" című dal könnyeket csalt sokunk szemébe. Búslakodnunk azonban nem kell. A Zenekar ballagó tagjai örökös tagságot kaptak a sárga pólóval, így az elkövetkezendő összes diákkoncertre is hivatalosak! Zenélünk még együtt sokat!:)

 

Az este második felében a Budapestről érkezett 'Pillanatművek' nevű formáció zenészei örvendeztettek meg minket műsorukkal. Császári Gergely, Szabó Árpád és Gáspár Gergő igazi bulihangulatot varázsolt a terembe, s a koncertjük végén a fellépőket is bevonták, így igazi örömzenélésben lehetett részünk. Haza se akartunk menni! :)

 

Beszéljünk most a másnapról... Mosolygó arcokat láttam, őszinte dicséreteket kaptunk, fáradt, de feltöltődött emberekkel beszélgettem...a zene hallgatása,s a közös zenélés is felszabadít, elvarázsol, hidakat épít. Jó ezt megtapasztalni.

 

Köszönet a fellépőknek a zenéért, s a közönségnek, hogy eljöttek, meghallgattak, együtt voltak velünk!

Jövőre folytatjuk!