Az Iskolazenekar szolgált a Jézus Szíve templomban

Ifjúsági énekekkel szolgált a vasárnapi misén a Jézus Szíve templomban az Iskolazenekar. A gyülekezetben rendszeresen is szolgáló diákjaink és a gyülekezet tagjaiként rendszeresen részt vevő diákok, tanárok mellett diákjaink, t náraink a vasárnapot az egyházközség vendégeként töltötték a templomban.

Az Iskolazenekart vezető Várhalmi Virág tanárnő mellett Némethné Miháldinecz Olga, iskolánk katolikus hitoktatója is segítette a szolgálatot.

 

Köszönjük a lehetőséget Maczkó Gyula esperes úrnak és a böjti időszak második felére áldott készülődést kívánunk neki és a templom közösségének!

 

Úrvacsorás református diák-istentiszteletet is tartunk még a tavaszi szünet előtt, az iskola Dísztermében, ahol szintén az Iskolazenekar szolgál majd!