Muzsika a Díszteremben

Különleges délelőtti programban volt része a kisiskolás diákoknak és a tanítónéniknek a mai napon. A filharmónia előadásokon évek óta bérlettel részt vevő diákjaink idén sem maradtak, maradnak zenei élmény nélkül. Történ ugyanis, hogy bár az ősszel a városban meghirdetett előadások érdeklődés hiányában elmaradtak (iskolánkon kívül csekély számú érdeklődő volt), sikerült két előadást iskolánk Dísztermébe elhozni. Így elmondhatjuk, hogy hangverseny-bérletes diákjaink mégis megkapják és itthon kapják meg azokat az élményeket, melyek - ezt valljuk - nagyon fontosak nevelődésük szempontjából.

A mai, óriási sikert arató koncertet három pécsi tenor-énekes adta: Csajághy Szabolcs, Horváth István és Lakner Tamás. A Mozart-, Verdi-, Puccini-, Erkel-operák áriáit megszólaltató művészek Lakner Tamás moderálásával együtt a gyermekeket és a tanárokat egyaránt elkápráztatták. A koncerten készült képek is ezt mutatják.

Köszönjük a művészeknek, hogy eljöttek, a Filharmónia Dél-dunántúl Nonprofit Kft-nek, azon belül is Fokvári Anikónak a szervezést, a szülőknek és a tanítónéniknek, az iskolának pedig az áldozatvállalást, hogy a nehéz anyagi és egyéb körülmények ellenére iskolánk 100 kisdiákja nem marad idén sem filharmóniai élmény nélkül.

 

Várjuk a márciusi folytatást!