Internátusvezetők és nevelők szakmai napja Csurgón

A Református Pedagógiai Intézet és a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium közös szervezésében 2010. áprili 16-17-én tartották a szakmai napot. A rendezvénynek az volt a célja, hogy találkozási lehetőséget biztosítson a különböző intézmények nevelőtanárai és internátusvezetői számára, és módot adjon a szakmai és jogi tájékozódásra. Péntek délután, a szállások elfoglalása után Oláh Ilona, az iskolánk vallástanára tartott áhítatott, majd Perjéssy-Horváth Barnabás előadása következett Kollégiumregények: Kollégium Blues címmel. Az előadás felcsigázta az érdeklődésünket, szívesen beszereznénk és elolvasnánk a könyvét. Ezek után a Csokonai Pincében testünk táplálására is mód nyílott. Kötetlen eszmecserét folytatunk, ami során meggyőződtünk arról, hogy mások is hozzánk hasonló problémákkal küzdenek. A beszélgetések alatt barátságok születtek, igazi közösségformáló ereje volt. Szombat reggel Kovács József, az iskolánk igazgatója tartott áhítatot, amit a Nagykönyvtár és a  Múzeum megtekintése követett, ahol megismerhették a gimnáziumunk múltját és értékeit. Ezt követte Az internátusban kötelezően használandó dokumentumok című előadás, amit Ringhofer Ervin prezentált. Végezetül A Református Pedagógiai Intézet igazgatójával, Márkus Gáborral folytattunk kötetlen beszélgetést a rendezetlen családi háttérből érkező gyerekek neveléséről és kezeléséről az internátusban. „Adjatok egy fix pontot és én kimozdítom a helyéről a Földet, ez számunkra az Isten” - idézte Arkhimédeszt Márkus Gábor. Hálás szívvel gondolunk az itt töltött időre és feltöltődve mentünk haza.