Szalagtűző ünnepi beszéd, Csokonaival

A 2016/2017-es tanév szalagtűző ünnepségén, az igazgatói beszéd váratlan, de kedves vendége volt Csokonai Vitéz Mihály. A szöveg a rendhagyó köszöntő 2016. november 19-én, a csurgói református templomban elhangzott változata. Közreműködött Czene Benjámin 11.a osztályos diák.

Igazgató: Nagytiszteletű Esperes úr, nagytiszteletű asszonyok és urak, tisztelt polgármester úr, jegyző asszony, tisztelt szülők, tisztelt vendégeink, kedves kollégák, kedves szalagtűzött végzős diákok és diáktársaik!

A hamarosan 225. születésnapját ünneplő Csokonai Református Gimnázium büszkén és örömmel nézi maturanduszait. Rátok nézünk, titeket ünneplünk s tesszük ezt úgy, hogy ez még nem az elköszönés ideje, hiszen hónapok múlva ballagtok csak, de most felkerült rátok a megkülönböztető, de szépen megkülönböztető jelzés, hogy ti vagytok, akik legközelebb álltok ahhoz, hogy érettségetekről számot adjatok majd. Ti vagytok azok, akiket nemsokára úgy kell elengednünk, hogy azt kell majd mondanunk: mi megtettünk mindent, többet már nem tehetünk értetek.

Akár egy-két évet, akár négyet, nyolcat, vagy még inkább 12 évet adott nekünk az Isten, hogy tudásotokat, neveltségeteket intézzük, hamarosan a végére érünk a munkának. És így vannak ezzel a szüleitek, családtagjaitok is: az a 17-18-19 év, ami alatt a fiatal felnőttkor küszöbére értetek, nagyon sok munkával, törődéssel járt. Legyetek hálásak ezért szüleiteknek, nagyszüleiteknek, a  családtagoknak, barátoknak, iskolatársaknak. És legyetek hálásak osztályfőnökeiteknek, nevelőiteknek, akik iskolánk névadójának szellemében neveltek titeket. Mert nem a lezárásra készülünk csupán, hanem sokkal inkább az új, a nagy kezdetre s ehhez valóban Csokonai Vitéz Mihály szavai illenek legjobban.

Csokonai: Engem szólított valaki? (felkel a helyéről és előre jön, egészen az igazgatóig)

Igazgató: Ki az?

Csokonai: Engedelmet kérek, a nevemet hallám! Vitéz Mihályt szólította valaki! Á, Ön az, direktor uram! És itt ez a díszes társaság, valami ünnepség van, ha jól látom. Köszöntök mindenkit!

Igazgató: A maturanduszok szalagtűző ünnepélye zajlik.

Csokonai: Gondoltam, hogy valami szép fieszta van itt, a traktus esperestjének hangját felismertem! (ironikusan) Mindig jóban voltam az egyházi és világi méltóságokkal, Isten hozta nálunk, Csurgón önöket! (meghajol az esperes és a vendégek felé)

Igazgató: Szóval szalagtűző ünnepség van, éppen arról beszéltem, hogy az Ön nagyrabecsült szavai alapján igyekeztünk s igyekszünk tanítani a diákjainkat.

Csokonai: Igen? Az én szavaim alapján? Hát ez derék! És milyen szavak alapján?

Igazgató: „Hanem addig is azon törekedtem, hogy ahhoz szoktassam nevendékjeimet, mi a régi mechanica, mi a mai gondolkozó s gondolkoztató tanítás, mi az oskolai s boldog felejtésnek szentelt pedántság, mi a valóságos embert formáló tudás, mi az Orbilius és mi az emberszerető oktató, a ki az ő (akár élő akár holt) tanítóitól vett kincset s az e miatt való adósságot uzsorájával együtt kívánja a fiatal emberiségnek lefizetni…”

Csokonai: Ezt én írtam, valóban. Vállalom.  De vajon érti ezt itt ez a sok nép? Mert elég pedántnak tűnik itt minden...

Igazgató: Remélem. Foglaljon helyet, s elmagyarázom.

Csokonai: (leül az első sorba az esperes mellé)

Igazgató: (Csokonai felé) Tisztelt Csokonai úr, én úgy magyarázom a szavait, hogy a régi mechanika nem működik, ma még inkább a gondolkodtató tanításé a jövő és ehhez az kell, hogy a diákok akarjanak gondolkodni. (a diákok felé) Mert gondolkodni nehéz. Nem elég csak a sémákat megtanulni, nyitott szemmel kell járni a világban, mindent megfigyelni és önállóan is tudni dönteni. Jó és rossz között. Ne elégedjetek meg a késszel, a mások által előre rágott falatokkal. Fáradtságos a szellemi munka, de ez formálja a valóságos embert, ez lesz nem csak a személyes életnek, hanem egyházainknak és hazánknak is hasznos. A bezárkózás helyett a nyitottság, a gyanakvás helyett a bizalom, a dölyfösség helyett az alázat, a bántások helyett a segítségnyújtás. Azt szerettük volna eddig és még inkább ezután, hogy ezekben erősödjetek meg. Mert ti vagytok azok, akik legfrissebben kerültök ki a padokból és ti lesztek a legfiatalabb öregdiákok, a legfiatalabb egyetemisták, szakemberek, családalapítók nemsokára.

A családtagok s az iskola közössége így tekint rátok! A következő hónapokban még szorosan együttműködve, de már egyre nagyobb önállóságra bátorítva ezt kérjük tőletek: legyetek teljes életet élő, a sikerért áldozni kész, a gyökereiteket becsülő, de már a új felé, a jövő felé forduló emberek. Tegyetek meg mindent ne csak a következő hónapok sikeréért, de sokkal inkább azért, hogy majdan boldoguljatok. Mi ehhez kínáljuk segítségünket, mint reménybeli  „emberszerető oktatók”.

Kedves szalaggal megjelölt végzőseink, kedves osztályfőnök asszony, kívánom, hogy a mai ünnepi nap, a szalag, a bál, csodás tánc, a sok mosoly erősítsen meg titeket abban, hogy nálatok most nincs fontosabb ebben az iskolában. És ezzel az erővel, az Isten áldásával vigyétek a mai ünnep minden fényét, melegét magatokkal a hétköznapokba.

Mi pedig, továbbra is igyekszünk megfelelni névadónk, Csokonai Vitéz Mihály szavainak (kinéz Csokonaira, aki biccent egyet), akit kérek most, hogy velem együtt köszöntse a maturanduszokat!

Csokonai: (mosolyogva) Ígérem, hogy figyelni fogok!

Igazgató és Csokonai: (egyszerre) Isten áldja a végzősöket, Isten áldja a Csokonait!