A csokonyavisontai kiszállásról képekben
Az idei már az ötödik év volt, amikor az iskolai küldöttséget év végi kiszálláson fogadta a csokonyai és a visontai gyülekezet. A kis- és nagyzenekarosok mellett idén is voltak kisiskolás résztvevőink! Énekszóval, versekkel, igeolvasással, imádsággal és igehirdetéssel szolgáltunk, és részt vettünk a visontai Hősök napja megemlékezésein is. A gyülekezetek nagy szeretettel (és sok finomsággal:) fogadtak, majd a szolgálatok után a helyi strandon "pihentünk" egy kicsit:)
Ezen a helyen is köszönjük a zenekarosok egész évi odaadó munkáját, illetve köszönjük Nagytiszteletű Oláh Ilona és Nagytiszteletű Oláh Lajos lelkipásztoroknak és a gyülekezeti tagoknak a meghívást és a szíveslátást!