Csokonai-napok 2016 - képekben
A tavaszi szünet utáni első héten szervezték diákjaink a hagyományos Csokonai-napokat.
Az eseményről folyamatosan érkeznek a képek, ezeket adjuk itt közre.
Képek a kisiskolás bábszakkörösök előadásáról és a versmondó-népdaléneklő vetélkedőjéről ITT!
Képek a programzáró táncházról ITT!
Képek a megnyitóról ITT és a programokról ITT!
Kunecz Eszter DT-elnök beszámolója:
"2016. március 31-én és április elsején idén is megrendezésre kerültek a Csokonai-napok. Csütörtök délután az egész iskola részvételével egy rövid megnyitó után megkoszorúztuk a városi parkban található Csokonai szobrot, közreműködött Deák Péter 10.a osztályos diák, aki Csokonai csurgói tanítványaihoz szóló szavait idézte. Ezt követően különböző versenyeken vettek részt a diákok. Volt műveltségi vetélkedő, kosár- és focimeccs, valamint a gimnázium parkjában akadályverseny zajlott a 11.A osztály vezetésével. A pénteki nap folyamán képvetítést nézhettünk meg az elmúlt év eseményeiről Barbér Máté 10.a és Deák Péter 10.a osztályos tanulóink jóvoltából. Köszönjük szépen nekik! Ezt egy fergeteges hangulatú táncház követte a sportpályán. Kicsik nagyok együtt táncoltak. Majd zárásként a hagyományos Tanár-Diák foci bajnokság. Amit, mint azt előre tudtuk, az egyik diákcsapat nyert meg:) Gratulálunk nekik és persze a tanároknak is, hiszen ők is nagyon ügyesek voltak. Jövőre pedig sor kerül a visszavágóra is. Nagy örömünkre még a nap is kisütött nekünk és csodálatos idő volt! A két gyönyörű tulipánfánk is kivirágzott! Reméljük, mindenki jól érezte magát ezen a két csodás napon!"