Csokonais első díj a Természet Világa országos pályázatán
A díjjal pénzjutalom és elismerő oklevél is jár, de talán ennél is fontosabb, hogy az "Egyszer volt, hol nem volt..."című, paleontológiai témájú nyertes dolgozat megjelenik majd a lapban. A díjátadásra március 19-én került sor Budapesten,a Magyar Tudományos Akadémián. A díjat Dr. Gazda István tudománytörténész, a bírálóbizottság elnöke adta át. Az eredményhez szívből gratulálunk versenyzőnek, felkészítőknek egyaránt!
Iskolánknak a természettudományos tárgyak oktatásában nyújtott teljesítményének milyenségét mutatja, hogy az elmúlt években is büszkélkedhettünk megjelenő írásokkal. Három évvel ezelőtt Tóth Zsófia és Fehér Sára, előttük Nagyfi Zita szerepelt sikerrel ezen a pályázaton. Azt is büszkén említjük meg, hogy az idei, illetve elmúlt évi pályázatokon szép eredményeket értek, érnek el az iskolánk által rendezett Református Középiskolák Természettudományos Diákkonferenciáján szereplő versenyzők, akiknek ezúton külön is gratulálunk!