Irodalmi beszélgetés: Izsó Zita és Ayhan Gökhan volt a vendégünk
"Az asztalnál Csokonai és egy kortárs író" című irodalmi beszélgetés-sorozatunk második évadának ötödik beszélgetésére került sor február 25-én, a Díszteremben. Két fiatal, de már messze nem pályakezdő költő, Izsó Zita és Ayhan Gökhan volt a vendégünk. KÉPEK a programról ITT!
Pilinszky János verséből kölcsönöztük irodalmi sorozatunk címét ("Isten Isten. Virág a virág.") mert az idei évadban elsősorban a kortárs istenes irodalomra fókuszálunk. Vendégeinkkel hitről, vallásosságról, elköteleződésről is beszélgethettünk,de a pályájukról, az indulásról is szívesen meséltek. A hallgatóság hallhatott verseket is - a szerzők előadásában - és természetesen iskolánk "versújraíró" diákjai is eljátszották a már megszokott színdarabjukat.
Köszönjük vendégeinknek, hogy eljöttek, köszönjük a hozott verseket, a történeteket és ígérjük, hogy eztán is figyelemmel kísérjük pályafutásukat.