Diákolimpián jártak úszóink
Iskolánk diákjai az elmúlt években számos sportágban indultak el és értek el remek eredményeket a diákolimpiai küzdelmekben. Idén - nagy örömünkre - egy új sportágban is megjelentek a csokonaisok, a méltán népszerű úszásban. A megyei döntős szereplésünkről Dergeczné Szabó Sára, iskolánk tanára és a remek eredményekkel büszkélkedő Csurgó Úszó SE edzője számol be. (KÉPEK ITT!)
"2016. január 28-án Úszás Diákolimpia Somogy megyei döntőjén vettek részt iskolánk alsó tagozatos tanulói. Iskolánk 5 fővel vett részt a Barcson megrendezésre kerülő versenyen. Az első osztályosok közül Horváth Szíra, Madarász Erik és Madarász Milán, a harmadik osztályosok közül Horvát Hunor, a negyedik osztályból Vass Dorottya mutatta meg úszástudását az 50m-es versenyszámokban. Legrutinosabb és legeredményesebb Vass Dorottya volt, aki 50m hátúszásban a IV. helyen, 50m mellúszásban pedig a VI. helyen végzett a II. korcsoportban, ahol nála egy évvel idősebbek is rajthoz álltak. A többiek először versenyeztek 50-es távokon, ahol versenyszabályoknak megfelelően és fegyelmezetten sikerült a technikai elemeket végrehajtaniuk; közte a rajtot, a fordulót és a célbaérkezést. Szorgalmasan dolgozunk tovább, hogy jövőre eredményesebben vehessünk részt a diákolimpiai versenyen."
Az eredményekhez gratulálunk és köszönjük a Csurgó Úszó SE, valamint a szülők támogatását!