Országos elődöntőben szerepelt fiú kézilabdacsapatunk
Az első mérkőzést a házigazda csapat ellen játszottuk és 30-26 arányban diadalmaskodtak a fiúk. Mivel a másik meccsen a Veszprém fölényes győzelmet aratott, egyértelművé vált, hogy a sikerhez idén is egy Veszprém elleni győzelem kell.
Az első félidő 18.percében még egyenlő volt az állás, de sajnos onnantól csak az ellenfél szerzett gólokat. A második játékrészben volt esélyünk, de nem tudtunk élni vele, így a végén 29-19 arányban alulmaradtunk. A Veszprém játszik országos döntőt, mi pedig 5 év után először(!) nem leszünk ott a diáksportszövetség legrangosabb versenyén az ország 8 legjobb csapat között.
A csapatnak ezzel együtt is gratulálunk, külön is Bencze Józsefnek és Tóth Károlynak, akik vállalták a csapat vezetését és köszönjük nekik, illetve a Csurgói Kézilabda Klubnak a támogatást!
A csapat tagjai: Balogh Ákos, Horváth Márton, Megyeri Pál, Vörös István, Hornyák Bence, Jónás Péter, Hanusz Egon, Torma Máté, Péter Barnabás, Bazsó Péter, Csordás Marcell, Brezovszky Barnabás, Verkmann Krisztofer, (Kisgéczi Patrik)
Folytatás a Református Középiskolák Országos Bajnokságán, reményeink szerint sikerrel!:)