Nagyiskolás karácsony - 2015

Úrvacsorás istentiszteleten és aztán az osztálytermekben ünnepeltünk az iskolai advent végén, az ünnepre készülve. A 8-12.évfolyamok diákjai, tanárok, dolgozók köszöntöttük egymást s köszöntünk el egymástól a kezdődő téli szünetre. (Képek az ünnepségről ITT!)

A csurgói református templomban Oláh Ilona nagytiszteletű asszony, iskolánk vallástanára hirdette a karácsonyi evangéliumot, segítségére voltak 11.és 12.osztályos diákjaink. Az istentiszteleten úrvacsorai közösségben is együtt lehettünk, Isten áldása pedig egyaránt mindenkinek szólt, ahogy a közös karácsonyi ének is. 

Istentisztelet után az osztálytermekben a feldíszített karácsonyfák alatt a megterített asztaloknál folytatódott az est, ajándékozással, közös énekléssel, sok mosollyal, egyszóval örömmel.

Istennek hála, hogy idén is elértünk az iskolai advent végére, tartalmas, színes napjaink voltak és a végén: a jól megérdemelt pihenés, a téli szünet. A szünetben is legyen velünk a földig lehajló isteni szeretet!