Általános iskolás karácsony - 2015
Minden évben ünnepi istentiszteletekkel és osztálykarácsonyokkal zárjuk az iskolai adventi időszakot. A hagyományoknak megfelelően először általános iskolásaink gyűltek össze, hogy Isten igéjére figyelve, ünnepelve legyenek együtt.
Az ige János evangéliumából szólt s az öt kenyér és két hal története köszönetmondásra biztatott: felnőttek a gyerekeknek, gyerekek a felnőtteknek s együtt mindannyian Istennek tartozunk köszönetmondással az ajándékokért. (Képek az istentiszteletről ITT!)
A Kis-zenekarosok énekei, a kisiskolások versei tették teljessé az ünnepet, majd az osztálytermekben, terített asztal mellett folytatódott az este: ajándékozással, közös vacsorával, énekléssel és már a közelgő téli szünetnek is szóló jókedvvel:) (Látható mindez a képeken, ITT!)