Angyalos napok - idén is eljutottunk Kárpátaljára
A nagydobronyi Irgalmas Samaritánus
Református Gyermekotthonnal már sokadik éve vagyunk szoros kapcsolatban. A hetek óta zajló gyűjtések eddigi eredményeivel december 11-én indult útnak iskolánk küldöttsége, hogy meglátogassuk az
otthonban élő testvéreinket, a lányokat, akiktől idén is rengeteg ajándékot
kaptunk. (Az útról szóló beszámoló olvasható alább, KÉPEK ITT!)
225 dobozzal (és 300.000 forintos pénzadománnyal) indultunk útnak péntek délben s éjjel már Kárpátalján élveztük az ottaniak vendégszeretetét. Két kisbusszal tizenöten érkeztünk de kibővült a csapat, mert utunkra elkísértek s csapattaggá lettek a reformatus.hu munkatársai: Hegedűs Márk és Kalocsai Richárd. Másnap csodaváró hangulatban készülődtünk a délutánra. A nagydobronyi református gyülekezet az otthon lakóival együtt jótékonysági bemutatót és vásárt szervezett nagydobronyi családoknak, ahol beteg gyerekek élnek. Az estén karácsonyi műsort mutattak be a helyi iskola tanulói, az énekkar, a gyülekezet hittanosai és az otthon lakói is. Mi is csatlakoztunk a bemutatóhoz és énekkel köszöntöttük a nagydobronyiakat, majd a gyermekotthon lányaival közösen énekeltük el a záró éneket. Az iskola díszterme megtelt angyalokkal, s az adventi vásár bevételéből három családnak szerezhettünk közösen könnyebb,boldogabb ünnepvárást.
Az este további része is csodálatosan telt. A csokonais diákok névre szóló ajándékokat adtak át a nagydobronyi lányoknak, s kezdetét vette a közös beszélgetés, éneklés, csokievés, késő éjszakába nyúlt a közös este, igazi karácsonyi, ünnepvárós hangulatban voltunk.
Másnap aztán együtt indultunk templomba. Advent harmadik vasárnapján a nagydobronyi református templomban szolgáltunk mi, csurgóiak is. Az igét Kovács József igazgató úr hirdette, a hittanos gyermekek kedves adventi műsorral készültek s a csokonais csapat áldást énekelt.
A búcsú nem ment könnyen. Még egy puszi, még egy ölelés, még egy „Ne menj el!”, még egy „De biztosan gyere vissza jövőre!” Integető, a busz után futó, könnyes szemmel mosolygó gyerekek indítottak minket útnak hazafelé. A csoda, amellyel Isten megajándékoz minket mindig, megtörtént újra. Új barátságok szövődtek, ajándékot adtunk, de sokkal többet kaptunk.Angyalos napok voltak. (ITT nézhető meg néhány kép, melyek azt is megmutatják, hogy jónak lenni nem szomorúság:)
A lányok nevében is hálásan köszönünk minden adományt! Köszönjük a diákoknak, tanároknak, az iskola dolgozóinak, a szülőknek és a gyülekezeti tagoknak! Külön köszönjük a nagybajomi, komlósdi, csokonyavisontai gyülekezetek ajándékait és pénzadományát! Köszönjük a támogató imádságokat! Isten nevét magasztaljuk mindazért, ami (és ahogyan) idén is megtörténhetett velünk!