Óvodások adventi találkozója

Gyermekzsivajtól volt hangos ma a gimnázium Díszterme. Eljöttek a csurgói Mókuskert és Mesevár óvodából valamint Iharosberényből, Gyékényesről és Őrtilosból is. (KÉPEK A TALÁLKOZÓRÓL ITT!)

Mindenki a találkozás, a várakozás és a szereplés lázában égett. Öt óvodából 86 kicsi óvodás, 16 óvó néni és néhány szülő tisztelte meg a találkozót. A vendégek köszöntése után a „kisiskolás” bábszakkörösök örvendeztették meg az ovisokat. Műsoruk végén a Mikulást hívogató énekükre valóban meg is érkezett a Mikulás, aki meglepetés ajándékot is hozott. Köszönjük diákjainknak a műsort és Kiss Jánosné valamint Balogh Lászlóné tanítónőknek a felkészítő munkát. Köszönjük tanítóinknak, hogy segítettek a Mikulásnak az ajándékok elkészítésében. Örülünk, hogy elsős diákjainkkal együtt köszönthettük kedves vendégeinket.

Köszönjük minden kisgyereknek és az őket felkészítő óvó néniknek a színvonalas műsorokat. Köszönjük a háttérben szorgoskodóknak a szép asztalt, a finomságokat, az ajándékokat. Nagyon jó volt találkozni, együtt énekelni, együtt örülni a többiekkel. Szeretet, békesség és öröm járta át mindenki szívét.

Áldott adventi készülődést kívánunk sok szeretettel Mindenkinek!