Történelmi emlékhely lett iskolánk - tudósítás az emlékoszlop avatásáról
"...vidékünk új Hélikon..."
(Csokonai)
2015. április 10-én, az iskolánkban hagyományosan megrendezett Csokonai-napok programsorozat keretén belül ünnepélyes keretek között avattuk fel a történelmi emlékhelyet jelző oszlopot.
A Csurgó Város Önkormányzatával és a Nemzeti Örökség Intézetével közösen szervezett ünnepségen a "Csurgó, a református kollégium és nagykönyvtár"-t jelző emlékművet Dr. Hoppál Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára és Szászfalvi László országgyűlés képviselő avatta fel. Ünnepi köszöntőt mondott Füstös János, Csurgó Város polgármestere és Kovács József, a Csokonai Református Gimnázium igazgatója.
A koszorúzás után Simon Kristóf 11.a osztályos diák mondta el Csokonai "Jövendölés az első oskoláról a Somogyban" című versét, majd Bizony Bence 10. a osztályos diák Nagyváthy János az induló iskola számára írt "házirendjéből" olvasott fel részleteket. Az együttlét a 90.zsoltár első versének közös eléneklésével zárult.
Közreműködtek a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 4. osztályos diákjai, valamint Kovács Edina (9.a). Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel a csurgói intézmények, civil szervezetek képviselői.
(További képek ITT!)
Soli deo gloria!