ADVENTI OVIS TALÁLKOZÓ
Gyermekzsivajtól volt hangos ma a gimnázium Díszterme. Mindenki a találkozás, a várakozás és a szereplés lázában égett.
Hat óvodából 97 kicsi óvodás, 21 óvó néni és néhány s ülő tisztelte meg a találkozót. Eljöttek a csurgói Hétszínvirág, Mókuskert és Mesevár óvodából valamin Iharosberényből, Gyékényesről és Őrtilosból is.
Kovács József igazgató úr nyitotta meg a találkozót majd ezek után következtek a műsorszámok.
Először a „kisiskolás” bábszakkörösök és énekes leányaink örvendeztették meg az ovisokat.
Köszönjük diákjainknak a műsort és Kiss Jánosné valamint Balogh Lászlóné tanítónőknek a felkészítő munkát.
Köszönjük minden kisgyereknek és az őket felkészítő óvó néniknek a színvonalas műsorokat.
Köszönjük a háttérben szorgoskodóknak a szép asztalt, a finomságokat, az ajándékokat.
Nagyon jó volt találkozni, együtt énekelni, együtt örülni a többiekkel.
Szeretet, békesség és öröm járta át mindenki szívét.
Áldott adventi készülődést kívánunk sok szeretettel Mindenkinek!
(Kovács Gyula képei ITT tekinthetőek meg!)