Darvasi László az asztalnál

2014. november 27-én a Csokonai-padnál ünnepélyes keretek között megnyitottuk "Az asztalnál Csokonai és egy kortárs író" elnevezésű kortárs irodalmi sorozatunkat.

Az erre az alkalomra Deák Zoltán tanár úr által észített Csokonai-mellszobor ünneplőbe öltöztetve várta, hogy a vendégek, közöttük is Darvasi László író, újságíró megálljanak egy pillanatra és Somlyó György versét (Kovács Edina és Kardos Nikolett 9.a osztályos diákok tolmácsolásában) meghallgatva emlékezzenek.

A program iskolánk Dísztermében folytatódott, ahol az Iskolazenekar szervezésében diákjaink mutattak be egy összeállítást "CsokonaiMester" címmel iskolánk névadójának verseiből.

A rendhagyó irodalomórával folytatódó együttlét Darvasi Lászlóval és műveivel telt, a szerző az erre az alkalomra írt, Csokonairól szóló szövegét, tárcákat, novellákat olvasott és a hallgatóságot bevonva elemzett. 

A nagy tapssal és dedikálással záródó délelőtt után délután a meseíró Darvasi iskolánk alsó és felső tagozatosainak "mesés" órát tartott,

így zárult, a legkisebbek között a jövő év szeptemberéig tartó irodalmi sorozat első alkalma.

Képek az eseményről ITT (a kiváló minőségűeket Széll Károly tanár úr készítette) !

 

Videó és diák-beszámoló hamarosan!